Az ősz bőséges terméssel ajándékoz meg minket, melyekből csodákat alkothatunk gyermekeinkkel. Ahhoz, hogy a ezekhez a különlegességekhez hozzájussunk, nem kell messzi túrákat tenni. Ismét lehetőség nyílik a gyermekkel eltöltött szabad játékra, spontaneitásra. A termésekről a következő bejegyzés szól majd. Most a séta stresszmentessége a fókusz.
Nagy és fekete varjúk lepték el a környéket. Ezt mindenképpen meg kell nézni. Először suttogva megbeszéltük, mint nagyon fontos titkot, hogy kint nagy, fekete madarak vannak, akik félnek. Csendben kell kimenni a teraszra, hogy el ne repüljenek.
A nevük varjú, és azt mondják: kár- kár.
Ennek megfelelően halkan kiosontunk, majd néztük, ahogy repkednek, csipegetnek. Aztán előkerült a talicska a sétához, és huss, a madarak elsuhantak. Nagy kacagás és hűha a suhogó és károgó csapatnak.
A talicska üresen nem mehet, így útközben többször megálltunk, hol füvet tépni, elszáradt leveleket gyűjteni. Még egy- két pitypangot is találtunk. Közben újra varjak szálltak el a fejünk felett, úgyhogy
kicsit mi is átalakultunk a nagy madarakká, és utánoztuk a mozgásukat.
Alig sétáltunk 10 percet, amikor az egyik árokban találtunk elégetett terméseket. Meg nem tudnám mondani, hogy mi volt, de nekünk éppen jó volt aszfalt rajzhoz. Nekünk nincsenek színes krétáink, hanem mindig tégla
darabokkal, kövekkel és égetett tárgyakkal rajzolunk, így fogás erősségének, formájának változását megélheti a gyermek. Szóval, az égetett termésből a gyerkőc síneket rajzolt, hisz most a vonatok a sláger. Majd felszólított, hogy rajzoljak rá vonatot, mégpedig gőzöst.
Saját ötlete alapján ráült a rajzra, jelezve, hogy beszállt a vonatba. Hohó, itt a nagy lehetőség a guggolás gyakorlására játékosan, mert persze jó este a fürdőszobában óriást és törpét játszani, de ez most egy számára spontán, érthető helyzet a guggolásra. Ezen szakmai gondolatok alapján szóltam, hogy piszkos nagyon a ruhája, és érdemesebb guggolni. Nem volt ellenvetés a nevelés ellen, mert a játék megmaradt. Onnantól kezdve vagy fél órát
guggolva haladtunk a síneken.
Ezt követte kezdeményezésére az anyukák egyik rémálma: üljünk le a levelekre. Gondolatomban már a mosógép programozásánál jártam, de ekkor ismét a fókuszt a jelenre helyeztem. Mi van, ha piszkos lesz a nadrág? Semmi, majd kimossa gép, és kész. Nem aggódom! A levélen üldögélésből terpesz
állású fejjel lefelé nézés lett. Pózba állt, majd eldőlt, néha megcsikiztem, ő pedig hatalmasakat kacagott.
A játék közben találtunk egy diófát, ami körül a levelek alatt meglapuló
diókból szedtünk fel kettőt. Úgy terveztem, hogy hazahozzuk, és majd itt feltörjük, no de akkor hol marad a most megélése. Taposás indul. Egyet feltörtem, megkóstoltuk, majd a következő dió feltörését a gyermekre bíztam. A technikája jó volt, az ereje kevés. Azt közös erővel bontottuk ki. Megbeszéltük a részeit, és az ízét. Szerinte édes. Kizártuk, hogy mi nem, pl. savanyú (citrom tapasztalata). Maradt a keserű és édes.
Lassan másfél óra telt el közös boldogságban. Nem zavart minket, hogy egy utcányit haladtunk csak, és nem sétáltunk egy hatalmasat, viszont a természet kincseivel ismerkedtünk (varjú, pitypang, őszi levelek, dió, faszén). Eljött az ebéd ideje, így hazafelé vettük az irányt. A szomszéd kutyáival is barátkoztunk egy kicsit, ahogy kint rohangáltak az úton.
Anyabizás gondolat
A közös szabadprogram előnye a gyermeknek a döntés, mozgás, kommunikáció gyakorlása spontán formában. Ehhez időt kell szánnunk a programra és nyitottnak maradni a kialakuló helyzetekre. Nincs mindig idő rá, elismerem, van, hogy sietni kell. Akkor meg kell beszélni vele a helyzetet, mégha nem is válaszol, vagy nem érti. A viselkedésünk lesz a későbbiekben számára a minta. Ha már most megbeszéljük vele a dolgokat, ő ezt várja majd el később is.Ha csak rángatjuk magunkkal, akkor pedig azt, hogy nem tud semmiről, csak történnek körülötte a dolgok.
Anya számára pedig az egyik legjobb gyakorlat az elengedésre, spontaenitásra, a cél nélküli boldogság megtapasztalására.
